A héten két napot töltöttünk Cervesinában a Hondával, ahol a Tazio Nuvolari versenypályán mindhárom pilóta bejáratta a frissen elkészült 2016-os autóját.
Megépültek az új karosszériák, és azon túl, hogy bejárattuk a 2016-os autóinkat, az volt az olaszországi két nap célja, hogy mindenki összeszokjon a saját kis csapatával. Ahogy korábban is írtam, az eddigi teszteken vegyes csapatok jöttek létre: mindig más pilóta vezetett, más mérnök volt beosztva, más szerelőkből állt össze a gárda. Ezúttal már mindhárman azzal a felállással dolgoztunk, amelyikkel a szezont is teljesíteni fogjuk. Úgy érzem, az összehangolódás tekintetében megint sikerült tennünk egy lépést előre az új versenymérnökömmel, Andrea Cisottival. Azt pedig külön jó volt látni, hogy a kommunikáció hibátlan volt a szerelőgárdával, a döntések rutinosan és gyorsan születtek meg.
150–200 kilométert vezettem mindkét napon, mindenféle műszaki meghibásodás nélkül. Mivel azonban a cervesinai pálya teljesen más karakterisztikájú, mint a WTCC-s helyszínek, ezt inkább nevezném gyakorlásnak, mint hasznos tesztnek, hiszen az ott nyert információk nem feltétlenül lesznek érvényesek a legtöbb pályán. Gyakorlás tekintetében viszont nagyon fontos volt ez a két nap, tényleg volt lehetősége összeszokni a csapatoknak. Például leszimuláltunk egy teljes időmérőedzést kezdve onnan, hogy 45 fokos szögben be van állítva az autó a boxba, egészen odáig, hogy három perc után kimegyek, futok egy gyors kört, és amikor visszaérek, hogyan fogadnak a szerelők, mennyi idő van a tankolásra, kerékcserére stb.
A két nap talán legizgalmasabb része volt a második nap délutánja, amikor mindhárom pilóta abbahagyta a saját programja futását, és elkezdtük közösen gyakorolni a MAC3 csapatidőfutamot. Ha jól tudom, mi vagyunk az egyetlen csapat, amelyik már előre készül erre az új versenyelemre, amiből látszik, hogy a Hondának ez is fontos lesz. Mivel a pálya egy rövid célegyenessel rendelkezett, nem egy általánosságban használható stratégia kialakítása volt a cél, hanem az, hogy megtapasztaljuk, milyen, amikor hárman egy vonalból rajtolunk, hogyan kell helyezkedni egymáshoz képest, és mi történik, amikor megérkezünk az első kanyarhoz.
Azt kell, hogy mondjam, sokkal nehezebb feladat ez, mint ahogyan azt látatlanban gondoltam. A lényeg ugye az, hogy a harmadik autó a lehető legrövidebb idő alatt teljesítse a távot, de mivel egymás mellől rajtolunk, nem is olyan egyszerű eldönteni, hogy milyen sorrendben vegyük be az első kanyart. Magától értetődő lenne, hogy előre megírjuk a forgatókönyvet, de ezt felboríthatja az, hogy ki hogyan kapja el a rajtot. Mert mondjuk ha Huff, Michelisz, Monteiro az eltervezett sorrend, de Tiago rajtol a legjobban, és ragaszkodunk ahhoz, hogy ő a harmadik, azzal kapásból időt veszítünk.
A gyakorlás alatt ötször-hatszor előfordult, hogy én rajtoltam a leggyorsabban, de a terv szerint ebből csak kétszer-háromszor kellett volna nekem lennem az elsőnek. Amikor nem így volt, úgy éreztem, hogy sokat kellett várnom a többiekre, és ezzel értékes tizedmásodpercek mentek kárba. Szóval a MAC3-ban nagy szerepe lesz a rögtönzésnek is, elképzelhető, hogy csak a rajt után, annak függvényében alakul ki a sorrend közöttünk. Ezt még sokat kell gyakorolnunk, de egy nagyon izgalmas kihívásról van szó!