Michelisz Norbert

  • Innerslide 1
  • Innerslide 2
  • Innerslide 3
Seiko OMV Simple Pay OTP Hyundai Motorsport

A rajt utáni első kanyarokban defektet kapott Michelisz Norbert Hondája az argentínai nyitófutamon, ezzel fontos pontoktól esett el a világbajnoki címért harcoló magyar versenyző.

Sorozatban harmadszor kvalifikálta magát az első sorba Michelisz Norbert Argentínában az időmérős második helyével, hiszen az ezt megelőző két fordulóban, Vila Realban és a Nürburgringen is megszerezte a pole pozíciót. Ehhez Termasban is közel járt, a Volvót vezető Nick Catsburg kevesebb mint két tizeddel előzte meg, ráadásul a holland versenyző győztes körét vizsgálták is a bírák, mivel elhagyta a pályát. Büntetés végül nem lett belőle, Michelisz azonban egyáltalán nem volt csalódott a második helyével.

"Ez volt a maximum, amit elérhettem az időmérőn. A csapat fantasztikus munkát végzett az első szabadedzés első körétől kezdődően, de volt egy kis problémánk a fékkel, ezért a Q2 és a Q3 között ki kellett cserélnünk a fékbetéteket és féktárcsákat. Ennek talán volt egy kis hatása a teljesítményre" - árulta el Michelisz, aki az időmérős második helyével alapesetben a kilencedik helyről rajtolhatott volna a nyitófutamon. Csakhogy hondás csapattársának, Micsigami Rijónak motort kellett cserélni az autójában, ezért ő a mezőny végére sorolódott, mindenki más pedig egy hellyel előrébb lépett a rajtrácson. Norbi így a nyolcadik helyről indult.

03717011 7198

Jól kapta el a rajtot a Honda magyarja, ám zárták előtte az ívet, és az első kanyarokban csapattársa, Tiago Monteiro mellé sodródott. A portugál oldalról megütötte Michelisz autóját, ezután Norbi lelassult, bal első defektet kapott. A nyitófutamos pontszerzés esélye ezzel elúszott, de szerencsére vissza tudott gurulni a boxba, így a kerékcsere után visszament a pályára az autó ellenőrzése céljából. Hogy nem érte jelentősebb sérülés a kocsit, azt bizonyította, hogy megfutotta az akkori leggyorsabb első szektort.

Michelisz kilenc kört tett meg a 11 körös futamon, amelyen később Catsburg is defektet kapott és egy másik volvós, Nestor Girolami is kiesett. A főfutam 21:15-kor kezdődik, amelyen Norbi a második helyről rajtolva a győzelemért száll harcba - reméljük, több szerencsével.

Tom Chilton öt másodperces büntetést kapott, amiért a rajt után szabálytalanul előzött, így a futamot a francia versenyző nyerte meg, a brit pedig visszacsúszott a negyedik helyre.

A nyitófutam ideiglenes végeredménye:

argentina r1