Michelisz Norbert

  • Innerslide 1
  • Innerslide 2
  • Innerslide 3
Seiko OMV Simple Pay OTP Hyundai Motorsport

Olyan sok víz állt a pályán, hogy a versenyirányítás túl veszélyesnek ítélte meg a ningbói pályán való versenyzést, ezért a negyedik körben törölték a főfutamot. Michelisz Norbert így nem használhatta ki versenykörülmények között az időmérőn megszerzett második helyét.

"Ha kihozom magamból a maximumot a szezon hátralévő részében, akkor odaérhetek az első helyre függetlenül mindenki mástól. Vagyis csak rajtam múlik, hogy világbajnok leszek-e, és ebből a szemszögből Tiago kínai kiesésével nem változott semmi, nekem ugyanúgy a maximumra kell törekednem a végső sikerhez. Ebben hiszek, azaz saját magamban" - reagált blogjában Michelisz Norbert arra, hogy a világbajnoki éllovas Tiago Monteiro tesztbalesete miatt nem vehetett részt a kínai fordulóban, és ez az üldözőknek, többek közt neki is esélyt jelentett a felzárkózásra.

A ningbói hétvégét záró főfutamig a Honda magyarja élt a lehetőséggel, hiszen nemcsak a távolmaradó Monteirót közelítette meg pontszámban, hanem az időmérőn és a nyitófutamon is jobban szerepelt a vb második helyén álló volvós Thed Björknél. Így a Kínába való kiutazás előtt Monteiróval szemben meglévő hátránya 29-ről 13 pontra, Björkkel szemben pedig 17-ről mindössze négyre csökkent.

Képgaléria ide kattintva!

2017 wtcc china ningbo 0949 1

Ahogy az első futamon, úgy a másodikon is intenzív eső áztatta a ningbói pályát, amelyen állt a víz, így a balesetveszélyes körülményekre való tekintettel ezúttal is a biztonsági autó mögül rajtolt el a mezőny, azaz nem lehetett előzni. Michelisz Norbert az időmérőn megszerzett második helyről indult. A safety car mögött megtett első kör végén Rob Huff kiállt, miután kiderült, hogy nem tudták teljesen rendbe hozni a Citroënjét a nyitófutamos balesete után. Közben a volvós Catsburg a rádión, majd Huff már a boxban is arra panaszkodott, hogy ilyen pályán nem lehet versenyezni.

A negyedik körben piros zászlóval törölték a második futamot a nagy eső miatt. A szabálykönyv szerint két kör teljesítése után fél pontokat osztanak, de az nem volt egyértelmű, hogy ez jár-e a biztonsági autó mögött megtett körökért is. A Honda értelmezése szerint járna a dobogós helyezés és a fél pont, így a második helyért Michelisz Norbertnek a 23 helyett 11,5 pontot kellene kapnia. Hivatalos döntés egyelőre nem született arról, hogy osztanak-e legalább fél pontokat.

Ha igen, akkor így állna a bajnokság élmezőnye: 1. Björk 200,5 pont, 2. Monteiro 200, 3. Michelisz 198,5. Ha nem lesz pontosztás, akkor pedig így: 1. Monteiro 200 pont, 2. Björk 191, 3. Michelisz 187. Mihelyt lesz döntés, frissítjük a cikket. Folytatás október 29-én Japánban.

FRISSÍTÉS: Megszületett a döntés, és a három megtett kör alapján kihirdették a végeredményt, így Michelisz Norbert is megkapta a második helyért járó 23 pont felét. A bajnokság állását tehát a vastagon szedett verzió tükrözi.

Michelisz Norbert értékelése a helyszínről: