Amikor kiszálltam az autóból a szlovákiai Fő futam után, csalódott voltam. De minél több idő telik el a verseny óta, annál pozitívabban látom a történteket. Kihoztam a maximumot a lehetőségeimből.
A Slovakiaringet megelőző bejegyzésemben azt írtam, hogy három cél lebeg a szemem előtt: a Q3, a legjobb hondás cím és a dobogó. A háromból végül egy jött össze, legalábbis ha a legjobb hondást szigorúan csak a megszerzett pontokra értjük. Nekem viszont szakmailag legalább ilyen fontos a nyers tempó. Egy futamon elért eredményt sok minden befolyásolhat (rajt, baleset, defekt), de az egy körön mért legjobb idő reálisabb erősorrendet fest. Ebben egyértelműen én voltam a legjobb csapaton belül, megvolt a tempóelőnyöm Monteiróhoz és Huffhoz képest, egész hétvégén nagyszerűen éreztem magam az autómban. Ennek köszönhetően sikerült a legjobb idővel bejutnom a Q3-ba az időmérőn.
Ott aztán a középső szektorban volt egy apró hibám, de a telemetriából kiderült, hogy ezzel kevesebb mint egy tizedet veszítettem – nem ezen múlt, hogy csak a negyedik rajthely lett az enyém. Sőt elégedett is lehettem vele: ennél több nem volt a kocsiban, megelőztem a csapattársakat és úgy gondoltam, innen legalább az egyik futamon oda kell érnem a dobogóra.
Sajnos már a rajtoknál eldőlt, hogy ez most nem sikerülhet. Az első futamnál két-három helyet előre akartam lépni a piros lámpák elalvása után, ehhez képest visszaestem. Nem működött a rajtelektronikám. Ennek semmilyen előzménye nem volt, másodpercekkel a rajt előtt éreztem, hogy valami nem stimmel, maximális fordulatra pörgött fel a motor, és akkor már nem volt mit tenni. A műszaki hiba miatt kipörögtek a kerekeim, esélyem sem volt arra, hogy Lópezt és Mullert féken tartsam magam mögött. Az első pillanatban szétvetett a düh a sisak alatt, de az első kanyarnál már koncentráltan sulykoltam magamba, hogy még nincs vége, még vissza lehet hozni. Előttem Thed Björk autózott, és tudtam jól, hogy a Volvót nem lehet megfogni az egyenesekben. Kerestem a gyenge pontjait, sejtettem, hogy az egyik leglassabb kanyar, a nyolcas kijáratánál mellé tudok gyorsítani, ha a bejáraton védekezésre kényszerítem. Szerencsére ez az első adandó alkalommal sikerült is, így mehettem a Tarquini, López, Muller hármas után.
Éreztem, hogy itt készül valami, közel akartam lenni a tűzhöz. Az utolsó kör egyes kanyarjából Tarquini és López már egymás mellett jött ki. Arra számítottam, hogy Muller lecsap a lehetőségre, de amikor láttam, hogy a hármas kanyar féktávja előtt mindhárman befelé orientálódnak, úgy döntöttem, nem állok be mögéjük negyediknek a sorba. Ehelyett az ideális íven próbáltam a lehető legkésőbb fékezni, mert tudtam, hogy nekik korábban kell fékezniük, ha nem akarnak egymásnak menni, így arra számítottam, hogy beférhetek Tarquni mellé. Bejött a tervem, ám az meglepett, hogy a kanyar kijáratán is López mellett maradtam. Ekkor kockáztatnom kellett azzal, hogy mellette is tartottam az autót, mert így a soron következő kanyarban már enyém volt a belső ív Mullerrel szemben. Csak azt sajnálom utólag, hogy nem sikerült mindkét Citroënt megelőznöm.
Az első futam után sem derült ki a rajtelektronika meghibásodásának forrása, így a második futamra semmi sem változott. Próbáltam másik programot választani, ami másik fordulatszám-tartományra esett, de ez sem segített. Pedig jól kaptam el a rajtot, az első tíz méteren működött is az elektronika, ám utána megint kihagyott, újra kipörögtek a kerekeim, és lendületet vesztettem.
Két érdekesebb szituáció volt ezután. Az egyik, amikor Huff és Muller összeértek, majd lendületből én is megelőztem a franciát. Ezután odaértem Huff mellé, de végül nem maradt már hely a külső íven. Úgy vagyok vele, hogy csapattársat nem lök ki az ember, ezért visszasoroltam mögé, és próbáltam nyomás alatt tartani. A vége felé már éreztem, hogy küszködik a gumijaival, többször le-lecsúszott az ívről, de kifejezetten ügyesen védekezett. Ha nincs a defektje, valószínűleg hibáznia kellett volna ahhoz, hogy meg tudjam előzni.
A másik eset a futam legvégén volt Catsburggel és Björkkel. Miután Huff kiszállt előlem, gyorsan odaértem Monteiro és a holland Ladája mögé. Amikor Tiago előzött, próbáltam én is kihasználni a lehetőséget, de nem volt hely rá. Éreztem, hogy sokkal gyorsabb vagyok Catsburgnél, az utolsó kanyarra tartogattam az előzési manővert. A 10-11-12-es kanyarból is jobban jöttem ki nála, a 13-asban már védekeznie kellett. Az volt a tervem, hogy ideális ívről fékezve, keresztezve az útját mellé vágok a kanyar közepén a belső íven, de ahogy ráléptem a fékre, éreztem, hogy vibrál az autó, aztán amikor nem fordult a kormánymozdulatra, tudtam, hogy engem is utolért a defekt. Björk ezért tudott megelőzni, előtte bár felzárkózott ránk, sosem volt támadási pozícióban. Ennek végül a kizárása miatt nincs is jelentősége, és még szerencsésnek is érezhetem magam azért, hogy csak az utolsó kanyarban jött a defekt, és így be tudtam fejezni a futamot.
Összességében a csapattársakhoz képest a tempóm jó volt, az autó erős volt Szlovákiában, a dobogó csak a rajtelektronika meghibásodása miatt úszott el. Ez benne van a pakliban. Még csak a második forduló ért véget, egyelőre sem a vb-harmadik helyemnek, sem a Monteiróhoz képest meglévő 25 pontos hátrányomnak nincsen komoly jelentősége. Hosszú még a szezon. Tiago egyébként fantasztikus formában van, teljesen megérdemelten áll az élen. A sikereinek egyrészt Gergő miatt is örülök, másrészt azért is, mert látszik, hogy ha nincsenek technikai hibák, elérhetőek a futamgyőzelmek is a Hondával.
A hétvége képgalériáját itt találjátok.