Michelisz Norbert

  • Innerslide 1
  • Innerslide 2
  • Innerslide 3
Seiko OMV Simple Pay OTP Hyundai Motorsport

A Honda-motorok szabálytalansága miatt utólag kizárták mindhárom gyári Hondát a WTCC legutóbbi, kínai versenyhétvégéjének összes eredményéből, ami alaposan megváltoztatta a világbajnokság állását.

A motorok injektora nem felelt meg a homologizációnak az FIA technikai bizottságának döntése szerint. A Honda közleményében elismerte a hibát, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy rendkívül szigorú büntetésről van szó, amely miatt komoly hátrányba kerültek mind a pilóták, mind a gyártók világbajnoki versenyében. A japán gyártó nem tervez fellebbezni a büntetés ellen.

Ezzel a Kínában az időmérőn második, a két futamon pedig negyedik és második helyen végző Michelisz Norbert összesen 27,5 pontot veszített el. Ez azt jelenti, hogy a bajnokság harmadik helyéről viszacsúszott a negyedikre, de ennél sokkal hangsúlyosabb változás, hogy az éllovas Thed Björkkel szemben meglévő mindössze kétpontos hátránya egy csapással 32,5 pontosra növekedett három versenyhétvégével a vége előtt.

A módosított kínai végeredmények után a világbajnokság élmezőnye:

1. Thed Björk 203,5 pont
2. Tiago Monteiro 200
3. Nicky Catsburg 180,5
4. Michelisz Norbert 171
5. Mehdi Bennani 164
6. Tom Chilton 158,5
7. Esteban Guerrieri 147
8. Robert Huff 138