Michelisz Norbert

  • Innerslide 1
  • Innerslide 2
  • Innerslide 3
Seiko OMV Simple Pay OTP Hyundai Motorsport

Sokáig Michelisz Norbert állt az élen az első időmérőn a Slovakia Ringen, végül azonban Gabriele Tarquini meg tudta előzni. A magyar pilóta így a második helyről rajtol a szombati első futamon.

2012-ben a Slovakia Ringen szerezte meg WTCC-pályafutása első időmérős győzelmét Michelisz Norbert, aki ezúttal is bízott egy jó eredményben Szlovákiában. Azt azonban hangsúlyozta blogjában, hogy lehetnek problémái a Hyundainak ezen a hétvégén. "Sok olyan kanyar van a pályán, amiben kifejezetten komoly hátrányt jelent a Hyundai nagy hasmagassága" - jelezte Michelisz.

Az első szabadedzésen a Hyundai magyarja a márka legjobbjaként negyedik lett, ám a második gyakorláson csak a 13. leggyorsabb időt futotta. A helyezés azonban csalóka volt, ugyanis Michelisz hátránya mindössze három tized volt a referenciaidőt produkáló Yann Ehrlacher-val szemben. Ez alapján a szezon eddigi legkiélezettebb időmérőjére lehetett számítani, annyira szoros volt a mezőny.

03718003 TF 219

Még az időmérő kezdete előtt jött a hír, hogy Thed Björk autójában motort kellett cserélni, így ő az időmérős eredményétől függetlenül a mezőny végéről rajtol majd az első futamon. Ugyancsak új motorral (illetve teljesen új autóval) versenyez a Vila Real-i tömegbalesetben ripityára tört két Volkswagen, ám Rob Huff és Mehdi Bennani nem kapott büntetést, miután a csapat vis maiorra hivatkozott a baleset miatt.

Michelisz az első gyors körében az előtte autózó Yvan Muller szélárnyékát kihasználva 2:09,664-es időt teljesített, amivel egyrészt átvette a vezetést, másrészt 1,7 másodperccel gyorsabb volt, mint Ehrlacher topideje a szabadedzéseken. Norbi ezzel az idővel a legvégéig az első helyen állt, ám csapattársa, Gabriele Tarquini az utolsó körével megelőzte őt.

A BRC Racing Team két versenyzője így kibérelte az első sort az első futamra, a harmadik helyen pedig szintén egy Hyundait vezetve Yvan Muller következett - ez alapján tehát alkalmazkodtak a dél-koreai márka autói a pályához. Szombaton 12:00-kor rendezik az első futamot, amelyen a pénteki időmérő eredménye alapján Michelisz Norbert a második helyről rajtol majd. Az FIA WTCR Facebook-oldalán élőben közvetítik a versenyt.

Az első időmérő végeredménye:

slovakia q1