Csütörtöktől az egyik kedvenc pályámon, a Nürburgringen folytatódik a WTCR 2020-as idénye. Olvassátok el a blogomat!
Autóval kilenc-tízórás út a Nürburgring, volt alkalmam tesztelni az elmúlt években, sőt idén is jártam már a pályán, hiszen a nyáron a TCR Germanyben versenyeztem itt – igaz, teljesen más vonalvezetésen, mint a WTCR-ben. Ezúttal egyedül utaztam, és bár így jóval unalmasabb volt, de a magány néha jó arra, hogy az ember rendszerezze magában a dolgokat. Én például rájöttem, hogy tényleg jobb autóversenyző lettem a tavalyi világbajnoki címnek köszönhetően. Talán furcsa, de ezt legutóbb Zolderben is éreztem.
Természetesebb, szabadabb vagyok bajnokként
Finoman fogalmazva sem volt sikeres a WTCR idénynyitója a Hyundai szempontjából. Mindenkit mély ütésként ért, hogy ennyire le vagyunk maradva az elejétől, és bizony érthető módon nagy volt a feszültség emiatt a csapaton belül. Én viszont azt éreztem, hogy könnyebben túl tudtam lépni az eredményekből fakadó frusztráción, és ezáltal jobban tudtam koncentrálni a soron következő feladatra. Tavaly is mindig mondogattam, hogy próbálom megoldandó részfeladatokra bontani az idényt. Nem a teljes egészet nézni, hanem mindig csak azt a részt, amivel éppen dolgom volt.
De ezt sokkal nehezebb volt megtenni, amíg nem voltam világbajnok. Mert azért valahol hátul mindig ott motoszkálta fejemben, hogy a bajnoki címért küzdök, és idén végre sikerülnie kell. Ez az időbeli nyomás tavaly decemberben, a malajziai szezonzáró végén megszűnt. A bajnoki cím nemcsak rengeteg önbizalmat adott, hanem megszabadított a saját magam által is támasztott elvárás teljesítésétől. Így pedig most sokkal természetesebben, szabadabban élhetem meg a versenyzést, nem akarom annyira görcsösen a sikert. És őszintén? Jobban élvezem, amit csinálok, mint valaha. Még egy olyan hétvégén is, mint amilyen a zolderi volt.
Jelenleg a fordított rajtrácsos futamban bízhatunk
Mindig az adott körülményekhez képest igyekszem megítélni a saját helyzetemet. Ennek figyelembe vételével keresek magamnak motiváló kihívásokat versenyről versenyre. Szerencsére sokszor ez a dobogós helyezésekért és a futamgyőzelmekért való harcot jelentette az utóbbi években, de néha csak a pontszerzést. Zolder egy ilyen hétvége volt, ami alatt egyszerűen nem volt több az autónkban annál, amit kihoztunk belőle. Ez volt a maximum. Az ilyen alkalmakkor elsősorban a csapattársaimhoz képest határozom meg önmagam, és jó érzés volt, hogy én szereztem a legtöbb pontot a Hyundai-on belül.
Szerintem ez annak is köszönhető volt, amit az előbb már említettem, hogy könnyebben felül tudtam emelkedni a helyzetünk miatti dühön, és így száz százalékig arra koncentrálhattam, hogy az utolsó tized- és századmásodperceket is kifacsarjam az autóból és magamból. Erre a mentalitásra lesz szükségem a Nürburgringen is, ahol remélhetőleg előre tudunk lépni valamennyit. Amíg nem változnak a körülmények, addig abban bízhatunk, hogy egy jól összerakott körrel a top 10 végére odaérhetünk az időmérőn, ami a fordított rajtrácsos futamra biztató kiindulópontot jelentene.
Minden évben olyan, mintha először járnék itt
Talán sokan már el is felejtették, de tavaly is nehezen indult az évem, akkor Marokkóban ugyanúgy csak a pontszerzés jött össze, aztán a végére mégiscsak egy bajnoki cím kerekedett ki a történetből. Bár az idei idény rövidebb, kevesebb futammal, de még nagyon hosszú, és sok fordulatot tartogathat. Az első versenyhétvége legfőbb pozitívuma az volt nekem, hogy egyelőre jól állok az gumikkal. Az előző idényben is változtak az abroncsok, és akkor időbe telt, mire hozzászoktam, most pedig egy tejesen új gumival van dolgunk, de egyelőre tudom hozni legalább azt a szintet, vagy talán egy picit még jobbat is, mint a márkatársaim.
Ebből kiindulva szeretnék a Nürburgringen is a Hyundai élére állni. Kétélű pályára érkezünk, mert egyrészt sok a hosszú egyenes rajta, amelyeken egy gyengébb autóval lehetetlen tartani a lépést, másrészt vannak rajta olyan kanyarok, amelyekben pusztán versenyzői tudásból lehet csökkenteni a különbséget. Tavaly győztem a Nordschleifén, amire az összes sikerem közül az egyik legbüszkébb vagyok. Szeretem ezt a pályát, minden évben bizsergető érzés visszatérni rá, mert olyan, mintha először járnál itt. Olyan sok részletből áll össze egy kör, hogy szinte lehetetlen teljesen kiismerni. A kihívások véget nem érő tárháza a Nordschleife, én pedig újra élvezni akarom a versenyzést rajta. Jobban, mint valaha.